* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
356.28 KB | |
2014-06-24 15:06:31 | |
Nyilvános 799 | 2983 | J E G Y Z Ő K Ö N Y V | Készült: 2014. május 22-én a Nagykanizsa, Erzsébet téri Plakátház földszinti különtermében Tárgy: A Nagykanizsai Városvédő Egyesület éves közgyűlése Jelen vannak: mellékelt jelenléti ív szerint Napirendek: 1./ Beszámoló az egyesület 2013. évi tevékenységéről. Előadó: Cserti Tibor elnök 2./ Beszámoló a 2013. évi gazdálkodásról Előadó: Cserti Tibor elnök Tima Sándor ellenőrző biz. elnöke 3./ 2013. évi Közhasznúsági jelentés 4./ Javaslatok a 2014. évi feladatokra és a 2014. évi költségvetés elfogadása 5./ Alapszabály módosítás 6./ Vezetőségválasztás 7./ Egyebek Az ülést megelőzően Baj Bianka, a Batthyány Gimnázium 9. osztályos tanulója Váci Mihály: Ezt itt most – című versével köszöntötte a megjelenteket. Cserti Tibor elnök a közgyűlést megnyitja, üdvözli a megjelenteket, az ellenőrző bizottság közreműködésével – a jelenléti ív alapján - megállapítja, hogy az egyesület határozatképes. Javaslatot tett a levezető elnök személyére: Dr Varga Endre , továbbá javaslatot tett a jkv. vezetőjére és hitelesítőire. Jkv. vezetőjének Juhász Katalint , hitelesítőknek Kiss Györgyöt és Deák-Varga Dénest javasolta. Javaslatot tett a közgyűlés napirendi pontjainak megtárgyalására a meghívóban feltüntetetteknek megfelelően és sorrendiségben. A közgyűlés a javaslatokat elfogadva az alábbi határozatokat hozta: 1/2014. évi közgyűlési határozat: A közgyűlés a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalásával egyetért. A közgyűlés a javaslatnak megfelelően a levezető elnöknek Dr. Varga Endrét, jkv. vezetőnek Juhász Katalint, hitelesítőknek Kiss Györgyöt és Deák-Varga Dénest megválasztotta. Az elnök indítványozta az 1-3 napirendi pontok összevont tárgyalását mellyel a közgyűlés egyetértett. Ezt követően sor került a napirendi pontok megtárgyalására. 1./ Az egyesület elnöke részletes tájékoztatást adott a közgyűlés részére az egyesület által végzett elmúlt évi szakmai munkáról, kiemelve az elmúlt év legfontosabb eseményeiről és eredményeiről. Részletes tájékoztatást adott az egyesület pénzügyi helyzetéről, az éves bevételek és kiadások alakulásáról. Részletesen ismertette az éves pénzügyi beszámoló tervezetét, valamint a vagyoni helyzet változását ( A beszámoló a jelen jkv. mellékletét képezi !) Az elnök részletesen ismertette az éves közhasznúsági jelentés tervezetét.(Az éves közhasznú jelentés a jelen jkv. mellékletét képezi!) Ezt követően Tima Sándor az ellenőrző bizottság elnöke tájékoztatta a közgyűlést az ellenőrző bizottság tevékenységéről és a beszámolóval kapcsolatos megállapításokról. A bizottság elnöke a beszámoló előterjesztés szerinti elfogadását javasolta. A közgyűlés meghallgatta a beszámolókat és ellenszavazat, tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 2/2014. évi közgyülési határozat a./ A közgyűlés az egyesület 2013. évi szakmai munkájáról szóló beszámoló jelentést tudomásul vette, elfogadta. b./ A közgyülés – figyelembe véve és elfogadva az ellenőrző bizottság jelentését is – az egyesület 2013. évi beszámolóját a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek egyszerűsített beszámolási formátumának megfelelően, mely tartalmazza a közhasznúsági mellékletet is az előterjesztésben foglaltak szerint: 266 eFt bevétellel, 127 eFt kiadással, 139 eFt töblettel, a vagyonkimutatást 4.256 eFt záró egyenleggel tudomásul vette. c./ A közhasznúsági jelentést a közgyűlés , ezen belül az SZJA 1 %, valamint az önkormányzat által nyújtott céltámogatás felhasználásáról szóló részletes beszámolót elfogadta. Tudomásul vette , hogy az egyesület 159.771,-Ft –ból tárgyévben 38.000Ft-ot használt fel és a maradvány felhasználása 2014. évben ütemezett. Kötelezi az elnökséget, hogy a beszámoló és annak mellékletei közzétételéről a hatályos jogszabályban foglaltaknak megfelelően gondoskodjon és a jogosultak részére az előírt mellékletekkel együtt küldje meg. Határidő: 2014. május 31. Felelős: Cserti Tibor elnök Ezt követően az elnök a 4. napirendi pont keretében javaslatot tett a 2014. évre tervezett feladatokra és az elnökség által reálisnak ítélt pénzügyi tervre. Javaslat a 2014. évi feladatokra: 1. / A helytörténeti kutatómunka további elősegítése. 2 ./A kutatómunka eredményeinek és egyéb helyi kiadványok megjelenésének támogatása. Ezen belül kiemelten: Az Erzsébet tér története című kiadvány megjelentetése Javaslom, hogy a közgyűlés az Elnökséget hatalmazza fel a kiadványok megjelentetési lehetőségeinek gondozására. 3./ A város önkormányzati és közéleti tevékenységében való aktív részvétel az alapító okiratban foglalt feladatkörök tekintetében. 4./ A város és környezete történelmi múltjának, hagyományainak , épített és természeti értékeinek megismertetése a lehető legszélesebb körben ,elsősorban a fiatalok körében. 5/ Az eddig létrehozott emlékművek megóvásában való aktív közreműködés, valamint az Arad Vértanúkról történő megemlékezés az önkormányzattal közösen . 7/ Az Önkormányzat által elfogadott: TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET VÉDELMI PROGRAM-ban Egyesületünk által vállalt település-szépítészeti programok szervezését, melyek az egyes városrészek esetében az épített környezet, elsősorban a parkok és zöldterületek állapotát javítja. 8/ A szervezeti munka javítása, a fiatalok további beépítése az egyesület munkájába Javaslat a 2014. évi költségvetésre: a./ Tervezett bevételek: önkormányzati támogatás: 100 eFt vállalkozások részéről nyújtott támogatás 100 eFt SZJA 1 %-támogatás 200 eFt tagdíjbevétel 25 eFt Egyesületi kiadványokból-bevétel 25 eFt kamatbevétel és árfolyamnyereség együttesen 200 eFt együttesen: 750,- eFt b./ Tervezett kiadások: helytörténeti kutatásokra, konferenciák, tapasztalatcserék szervezésére, támogatására 150 eFt városismereti, helytörténeti kiadványokra, ismertetőkre 200 eFt egyéb környezetvédelmi, műemlékvédelmi és ismeretterjesztési fel.. 50 eFt Zöldterület-fejlesztési- környezetvédelmi programok szervezésére: 50 eFt Országos konferencián való részvétel költségeire: 100 eFt szövetségi tagdíj 25 eFt bankköltség , adm. ktg. kamat 125 eFt egyéb hirdetésre, koszorúkra, egyéb rendezvényi ktg. 25 eFt egyéb működési ktg. 25 eFt együttesen: 750 e 3/2014. évi közgyülési határozat A közgyűlés a 2014. évi legfontosabb feladatokat az előterjesztésnek megfelelően állapítja meg. Az éves költségvetést 750 eFt bevételi és 750 eFt összegű kiadási előirányzattal határozza meg az előterjesztésben foglalt, elnökség által beterjesztett feladat-, és költségtervi részletezésnek megfelelően. A közhasznúsági besorolás megtartása miatt a nagykanizsai Városvédő Egyesület a hatályos törvényben foglaltak alapján a jövőben olyan gazdálkodást folytat, hogy kiadásai két év átlagában ne haladják meg az éves bevételek összegét. A közgyűlés a kiadványok megjelentetésével kapcsolatos feladatok előkészítésére és lebonyolítására az elnökséget bízza meg. Határidő: folyamatos Felelős: Cserti Tibor elnök Az 5./ napirendi pont tárgyalásakor a levezető elnök ismertette a tagsággal, hogy az egyesület részére olyan Alapszabály – módosítás került egységes formában előterjesztésre, amelyben a korábbi 9 tagú elnökséggel szemben 5 tagú elnökség irányítja az operatív munkát. Az elnökség elnök, egy alelnök és három elnökségi tagból áll. Az elnökség többségi szavazattal saját maga jelöli ki a három elnökségi tag közül az egyesület titkárát. A korábbi Ellenörző Bizottság helyére Felügyelő bizottság lép változatlanul 3 fővel. Az új Alapszabály elfogadásához a jelenlévő tagok 2/3-ának elfogadó szavazata szükséges. A szavazás módja: nyílt , egyfordulós 4/2014. évi közgyűlési határozat: A közgyűlés az egyesületi új előterjesztés szerinti Alapszabály tervezetet módosítás nélkül 25 szavazati eredménnyel elfogadja. A továbbiakban a leköszönő korábbi elnök a tagság nevében megköszöni mindazon leköszönő elnökségi tagtársaknak az egyesületi munkáját, akik már nem kívánták ismételten jelöltetni magukat az új választás során. Így megköszönte munkáját: Büki Pálnénak, Szita Istvánnak, Horváth Györgynek, Horváth Gyulának, Nádasi Tamásnak, Halász Károlynak és Dr Varga Endrének. A közgyülés jelölő bizottságot választott. A közgyűlés a levezető elnök javaslatára a továbbiakban a három jelölő bizottsági tagnak Tima Sándort, Szamosi Gábort és Juhász Katalint és választotta meg egyhangú szavazással, ellenvélemény és tartózkodás nélkül. Ezt követően a jelölő bizottsági munka elvégzése miatt rövid szünet. Ezt követően a jelölő bizottság elnöke ismertette a beérkezett javaslatokat: Elnök személyére beérkezett javaslat: Cserti Tibor Alelnök személyére: Papp Ferenc Elnökségi tagok személyére: Szamosi Gábor , Büki Pálné és Czupi Gyula Felügyelő bizottsági tagok: Tima Sándor, Dr Varga Endre, Deák –Varga Dénes Ezt követően a levezető elnök egyenként megkérdezte a jelölteket, hogy a jelölést elfogadják, amelyre kivétel nélkül igenlő választ kapott. Ezt követően megkérdezte a tagságot, hogy kívánnak –e még valakit ajánlani és felvetetni a jelölő listára. További jelölés nem volt. A levezető elnök részletesen ismertette a tagsággal a törvénnyel összhangban lévő újonnan elfogadott Alapszabály szerinti titkos szavazás menetét. A levezető elnök javaslatára a tagság egyhangú döntéssel három tagú szavazatszámláló bizottságot alakított, melynek tagjai megegyeztek a korábbi háromtagú jelölő bizottsággal. Majd elrendelte a szavazást. A tagság külön szavazólapon szavazott először az elnök, ezt követően az elnökhelyettes, majd a háromtagú további elnökségi tagokra és legvégül külön a felügyelő bizottsági tagokra. A szavazatszámláló bizottság ellenőrizte a lezárt urnát és kiosztotta az időközben elkészült, lepecsételt szavazólapokat minden választásra jogosult tagnak. A leadott szavazatokat a bizottság összesítette és ismertette a szavazás végeredményét. Az elnök személye 24 fő érvényes igenlő, 0 fő nem, 1 rontott szavazattal: Cserti Tibor Alelnök: 23 fő érvényes igen, 0 fő nem, 2 fő rontott szavazattal : Papp Ferenc Elnökségi tagok: 23 fő érvényes igen szavazattal, 0 fő nem, 2 fő rontott szavazattal: Czupi Gyula, Szamosi Gábor és Büki Pálné Felügyelő bizottsági tagok: 25 fő érvényes igen szavazattal, 0 fő nem, 0 fő rontott szavazattal: Tima Sándor, Dr Varga Endre és Deák-Varga Dénes. Ezt követően a felügyelő bizottsági tagok többségi szavazattal elnöknek maguk közül Tima Sándort választották. A levezető elnök gratulált az ujjá-alakult vezetésnek és átadta a szót az elnöknek. Az elnök az újjáalakult elnökség nevében megköszönte a bizalmat és kérte a tagságot, hogy lehetőleg még nagyobb segítséget nyújtsanak a közösen meghatározott feladatok végrehajtásához. Az egyebek napirendi pont keretében: Sólyomvári Géza az erősen leromlott állagú Zsinagóga épületének a mielőbbi felújítását javasolta. Indítványozta, hogy az egyesület koordinálja a feladatokat az érintettek között. Cserti Csilla javasolta, hogy az egyesület vegye fel a kapcsolatot a nagykanizsai egyetemi kampuszon alakult Kanizsai Urbanisztikai Lokálpatrióta Csoporttal, akiknek személye jelentős lendületet adhatna az egyesületi munkának. Hasonlóan eredményes együttműködés alakulhatna ki az egyetemmel a külső konzulensi munkát végzők körének szélesítésére különösen a helytörténeti, urbanisztikai, városépítészeti témakörökben. Kiss György és Papp Ferenc szorgalmazta, hogy mielőbb állítsunk emléktáblát Lovrencsics Lajosnak, az egyesület korábbi elnökének, a város díszpolgárának lehetőleg a Deák téri, volt banképületen. Kisebb vita bontakozott ki, hogy ezt közadakozásból, vagy pedig az egyesület saját forrásaiból történjen. A nyílt szavazás alapján a többséget a közadakozás kapta, így az elnökség kapta feladatul ennek megszervezését. Természetesen ehhez meg kell szerezni előzetesen a nevezett családjának hozzájárulását a bankpalota épületének tulajdonosáéval együtt. Deák-Varga Dénes a „suszterallé” –hoz kapcsolódóan javasolta egy köztéri figurális szobor elhelyezését, melyhez az egyesület koordinálását kérte. Ajánlást adott az előkészítés, engedélyeztetés, valamint vállalkozásba-adás módjára. Az elnök a tagság részére megköszönte a részvételt és aktivitást, a közgyűlés munkáját lezárta. K.m.f. Juhász Katalin Kiss György Deák-Varga Dénes jkv. vez. jkv. hit. jkv. hit. 1 Kós Károly és Podmaniczky-díjjal kitüntetett Nagykanizsai Városvédő Egyesület 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 8. ___________________________________________________________________________ Beszámoló A Nagykanizsai Városvédő Egyesület 2013. évi munkájáról Tisztelt Közgyűlés ! Az elnökség az egyesület elmúlt évi munkájáról, a legfontosabb feladatok végrehajtásáról a tagság részére az alábbi tájékoztatást adja: Munkánkat a közgyűlés által elfogadott feladatterv alapján, az Elnökség közvetlen irányítása mellett végeztük. Az egyesület a kitűzött feladatok döntő részét eredményesen megoldotta, összességében a takarékos és következetes pénzügyi gazdálkodás mellett továbbra is megfelelő pénzügyi és vagyoni alapokon nyugvó szervezetnek mondható. Az elmúlt esztendőben az egyesület céljainak eléréséhez szükséges társadalmi és anyagi támogatás nem nőtt, de kitűzött feladatainkat ennek ellenére alapvetően teljesítettük. Ugyanakkor folyamatosan törekedtünk arra, hogy a hatályba léptetett civil törvénybe foglalt kötelező szabályozási feltételek betartására egyesületünket felkészítsük. Ennek érdekében, mint azt a jelen napirendi pontokban is láthatják: új Alapszabály tervezetet készítettünk elő és évközi gazdálkodásunkat is próbáltuk e kötelmek fokozottabb figyelembevételével szervezni. 1./ Az Egyesület az elmúlt évben is kiemelt figyelmet fordított a városrendezési szempontból frekventált területek rendezésére vonatkozó hosszabbtávú elképzelések szakmai előkészítői munkájára, tervegyeztetéseire, a szervezett lakossági fórumokon való részvételre. Az együttműködői , és támogatói megkereséseknek továbbra is örömmel tett eleget. E munkát elsősorban a Polgármesteri Hivatalban dolgozó vezető köztisztviselő tagtársaink Szamosi Gábor és Deák Varga Dénes koordinálta. Hasonlóan kiválónak minősíthető elmúlt évi együttműködésünk a polgármesteri hivatal kabinet-iroda vezetésével, dolgozóival, valamint az inkubátorházzal. Törekedtünk arra is, hogy tagjaink lehetőleg széleskörűen kapcsolódjanak be és segítsék a városban működő azon civil és önkormányzati kezdeményezéseket amelyek érintik az egyesület alapító okiratában meghatározott célkitűzéseket. 2./ Az elmúlt évben is gondot okozott az, hogy önkormányzat az új helyi támogatási rendeletet alapján – mivel egyesületünk jelölteket állított a korábbi helyhatósági választáson – kizáródott az önkormányzat Kulturális Alapra vonatkozó közvetlen pályázati lehetőségekből. Ez továbbra is rendkívül megnehezíti a korábban tervszerű keretek között szervezett és bonyolított helytörténeti kutatási anyagok kiadását. Egyesületünk e téren végzett közhasznúsági tevékenysége természetesen vitathatatlan, melyet a helyhatóság rendelkezésére álló forrásokból is támogatni indokolt, vagy legalábbis nem diszkriminálni. A helyzet 2 tarthatatlanságát Cseresnyés Péter polgármesterrel úrral közvetlenül fenntartott személyes egyeztetéseinkkel próbáljuk ellensúlyozni, melynek eredményeképpen kétségkívül bővült a rendeleti szabályozás által teljesen negligált mozgástér. Így kerülhetett sor egy újabb, a korábbi szűkebbre szabott terjedelmű Honismereti füzetekhez képest egy nagyobb volumenű kutatási anyag kiadásra való előkészítésére. Régi vágyunk volt, városunk központjának, az Erzsébet tér történetének bemutatása. Az előzetes egyeztetések alapján erre az igazán izgalmas feladatra Kunics Zsuzsanna muzeológust, Deák-Varga Dénes főépítészt és Horváth István divízióvezetőt kértük fel. Zsuzsi a teret határoló épületek történetét, Dénes a tér szobrainak történetét dolgozta fel. Mindkét munka mára már nyomdakész állapotban van. Sajnos Horváth István a legújabb kori rekonstrukciót irányító projektmenedzser ez ideig még nem készült el a rekonstrukció rövid történetét bemutató anyagrész munkáival. Ennek ellenére bízunk benne, hogy a 160-180 oldal közötti kutatási anyag igényes formában ez év második felében bemutatásra kerülhet. Természetesen bízunk abban is, hogy ehhez a polgármester úr saját kerete terhére részbeni fedezetet biztosít. 3./Továbbra is konstruktívan együttműködtünk az Együtt Kiskanizsáért és a Miklósfai Városszépítő Egyesülettel a városrészben szervezett közösségi programok megvalósításában. Bízunk abban, hogy a megújult miklósfai vezetéssel együttműködésünk a korábbinál még jobb lesz. Emellett e munkát – a korábbi döntésünknek megfelelően – próbáljuk továbbra is kiterjeszteni a többi városrész kutatómunkájára is. 4./ Egyesületi titkárunk, Szamosi Gábor koordinálása mellett sor került egy újabb márvány emléktábla kihelyezésére Tarnóczky Attila helytörténész által javasolt kutatási lista alapján. Emléktáblával jelöltük meg a Csengery u. 12. sz. műemlék épületet, ezzel immár teljessé téve a védett műemléképületek esztétikus és egységes városképi megjelölését. ( Az épület eredetileg az izraelita „cultus község” bérháza. Korai romantikus stílusban épült 1865-ben. Kapuja kőkeretes. Itt laktak a hitközség iskoláinak tanítói is.1872-ben a földszint északi felén kezdte meg működését a polgári fiúiskola, amely1873-ban az Ady utca 1. szám alá költözött.) 5./ Rendkívül örültünk, hogy az önkormányzat városfejlesztési szakbizottságával a frekventált központi ,városképi szempontból meghatározó jellegű épületek felújítására pályázati alapot sikerült továbbra is működtetni és az önkormányzattal a szűkös költségvetési források ellenére előirányzatot elfogadtatni. Az alapra beérkezett pályázati igényeket, elsősorban főépítészünk közreműködésével véleményeztük. Ezáltal is javulhatott a városkép, ugyanakkor, főleg a városközpont frekventált területein még rendkívül sok tennivalót látunk. 6./ Az elmúlt esztendőben is a szokásos módon méltó módon megemlékeztünk az Aradi vértanúkról. 7./Nagykanizsa Megyei Jogú Város Települési Környezetvédelmi programja végrehajtására készült Intézkedési Terv ZÖLD-3 programrészének egyesületünk által vállalt időarányos feladatait teljesítettük. 8./ Nagy elődeink, elsősorban Cseke Ferenc nyomdokait követve fontosnak tartjuk a természeti és épített környezeti értékek megismertetését a város diákjaival. Ennek érdekében együttműködési és támogatási szerződést kötöttünk az elmúlt évben is a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolával. Támogatásunkkal a város és környékét teljesítménytúrákon, a hagyományos Kőrösi Emléktúrán több mint száz tanuló ismerhette meg és hétvégenként a Zala Megyei Természetbarát Szövetséggel, Kiss László vezetésével 3 rendszeres hétvégi túrákon vehettek részt. Ehhez 30.000,-Ft anyagi támogatást biztosítottunk. Ezt szeretnénk lehetőségeinkhez képest ez évben is fenntartani ehhez kérem a tagság támogatását. 9./ Az egyesületi honlap szerkesztése a nagykaron belül biztosított. Ebben Czupi Gyula elnökségi tagunk segített bennünket, így az egyesületi munka még nyilvánosabbá tehető, a közzétételi kötelem pedig lényegesen olcsóbbá vált. 10./ Büki Pálné Erzsike Kunics Zsuzsival a Generációk Napja keretében l felújításra került a korábban oly sikeres városismereti vetélkedő az időskorúak számára 11./ A Múzeummal a tavalyi jubileumi évfordulója alakalmából együttműködési keretmegállapodást kötöttünk és ezen alkalomból díszoklevéllel köszöntöttük őket a díszünnepségen. Ugyanitt adományoztunk részükre egy módszertani kutatómunkájukat segítő szakkönyvet, mely a történelmi hadseregek katonai egyenruháit és rangjelzéseit dolgozta fel. 12./ Papp Ferenc alelnökünk gondozásában 80 éves születésnapi köszöntőt szerveztünk Dobó László tanár úrnak, tagtársunknak a Halis István könyvtárban. Ugyanitt tiszteltük meg Cseke Zoltán nyugdíjas középiskolai igazgatót 70. születésnapja alkalmából. Mindkét közéleti szereplő részére díszoklevelet és szerény ajándékot adtunk át. 13../ Az elkészült kiadványok értékesítése továbbra is az Erzsébet téri TISZK boltban, a Tourinform Irodában, a Múzeum épületében és a Deák téri Könyvesboltban történik. Ugyanakkor amit terveztünk de nem sikerült megvalósítani: a./A taglétszám további növelése és főleg a fiatalok aktivizálása. b./ A testvérvárosi kapcsolatok további kiszélesítése (Kovászna, Ptuj, Kazanlak ..) c./ Nem fizettük ki a Gábor Áron Laktanya emléktáblájához vállalt 25.000,-Ft nagyságrendű kötelezettségünket, mivel – az előzetes egyeztetésünk ellenére sem - a támogatást kérő nem tudott részünkre a költségekről számlát adni. d./ Deák-Varga Dénes javasolta a „suszterallé” –hoz kapcsolódóan egy köztéri figurális szobor elhelyezését. Az előkészítési javaslat elkészült, azt az elnökség részére kiküldtük, de hatályos elnökségi döntés azonban ez ideig nem született Egyéb feladatok elvégzése: a/ Egyesületünk eleget tett a NAV ,az Ügyészség és a KSH felé történő adatszolgáltatási kötelmének. b./ Az egyesület könyvviteli feladatainak ellátását megbízási szerződés keretében biztosítottuk. 4 Beszámoló az Egyesület 2013. évi pénzügyi gazdálkodásáról: Az Egyesület bevétele 2013. évben összesen: 266 eFt volt az alábbi részletezésben: önkormányzati pályázati céltámogatás 0,-Ft SZJA 1 %-támogatás 176.000,- Ft tagdíjbevétel 16.000,- Ft Gazdálkodó szervezet támogatása 0,-Ft kamatbevétel és árfolyamnyereség együttesen 83.000,- Ft . kiadványbevétel: 7.000,- Ft Az Egyesület kiadása 2013. évben összesen: 127 e Ft volt az alábbiak szerint: a./ a Csengery u. 12. sz. műemlék épületet márványtáblával történő megjelölésének anyagköltségére: 38.000,-Ft b./ Jubileumi ünnepségek során átadott díszoklevelekre: 7.000,-Ft c./ Szakkönyvvásárlásra Múzeum részére: 29.000,-Ft d./ Mező Ferenc Gimnázium részére Honismereti túra szervezésére, lebonyolítására támogatás: 30.000, Ft, d./ Egyéb működést segít irodai anyagbeszerzésre, kiküldetési ,- és bankköltségre együttesen: 23.000,-Ft-ot fordítottunk. A bevételek és kiadások különbözete: + 139.000,-Ft . (Értelemszerűen tartalékoltunk az Erzsébet tér történetét bemutató könyv fedezetére.) Záróvagyona: 2013. december 31-én: 4.256,- eFt ZÁRÓVAGYON (2013.12.31) összetétele: MKB értékpapír, lekötött és látra szóló betét együttesen: 4.239 eFt Pénztár: 17 eFt Meg kell azt is említeni, hogy évközben az egyesületnek likviditási gondjai is voltak, mely a 5 bevételek és kiadások ütemtelen keletkezéséből adódott. Ezt tagtársunk Juhász Katalintól felvett kamatmentes tagi kölcsönnel hidaltuk át Természetesen ezt a számviteli nyilvántartásainkban is feltüntettük. A vezető tisztségviselők és az egyesületi munkában résztvevők munkájukat térítés nélkül, társadalmi munkában végezték. Tájékoztató a 2013. évi SZJA felajánlás felhasználásáról. A 2012 évi szja felajánlás 159.771Ft volt .ebből elkölteni 38.000Ft-ot használtunk fel. Emléktábla készítésére és bankköltségre fordítottuk. A maradék összeg felhasználását tartalékoltuk az Erzsébet tér történetét bemutató, jelenleg előkészítés alatt lévő honismereti füzetünk kiadásának fedezetére. A füzet kiadását eredetileg 2013 év végére terveztük, de az áthúzódott 2014 évre. Az szja maradványösszeg így ez évben kerül célszerűen felhasználásra. A beszámolót az ellenőrző bizottság áttekintette és a közgyűlés számára elfogadásra javasolta. Határozati javaslat: a/ A Nagykanizsai Városvédő Egyesület Közgyűlése az egyesület 2013. évi munkájáról szóló szakmai beszámolót, valamint a számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített 2013. évi pénzügyi és vagyoni beszámolóját , a kiegészítő melléklettel együtt - figyelembe véve az ellenőrző bizottság jelentését is - elfogadja. b./ A Nagykanizsai Városvédő Egyesület Közgyűlése az egyesület 2013. évi közhasznú jelentését elfogadja. Megbízza az Elnököt, hogy gondoskodjon a jelentés jogszabályban foglaltak szerinti mellékletekkel együtt a hatályos törvényi szabályozásban foglaltak részére megküldéséről.. Határidő: 2014.05.31. Felelős: Cserti Tibor elnök Javaslat a 2014. évi feladatokra: 1. / A helytörténeti kutatómunka további elősegítése. 2 ./A kutatómunka eredményeinek és egyéb helyi kiadványok megjelenésének támogatása. Ezen belül kiemelten: Az Erzsébet tér története című kiadvány megjelentetése 6 Javaslom, hogy a közgyűlés az Elnökséget hatalmazza fel a kiadványok megjelentetési lehetőségeinek gondozására. 3./ A város önkormányzati és közéleti tevékenységében való aktív részvétel az alapító okiratban foglalt feladatkörök tekintetében. 4./ A város és környezete történelmi múltjának, hagyományainak , épített és természeti értékeinek megismertetése a lehető legszélesebb körben ,elsősorban a fiatalok körében. 5/ Az eddig létrehozott emlékművek megóvásában való aktív közreműködés, valamint az Arad Vértanúkról történő megemlékezés az önkormányzattal közösen . 7/ Az Önkormányzat által elfogadott: TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET VÉDELMI PROGRAM-ban Egyesületünk által vállalt település-szépítészeti programok szervezését, melyek az egyes városrészek esetében az épített környezet, elsősorban a parkok és zöldterületek állapotát javítja. 8/ A szervezeti munka javítása, a fiatalok további beépítése az egyesület munkájába Javaslat a 2014. évi költségvetésre: a./ Tervezett bevételek: önkormányzati támogatás: 100 eFt vállalkozások részéről nyújtott támogatás 100 eFt SZJA 1 %-támogatás 200 eFt tagdíjbevétel 25 eFt Egyesületi kiadványokból-bevétel 25 eFt kamatbevétel és árfolyamnyereség együttesen 200 eFt együttesen: 750,- eFt b./ Tervezett kiadások: helytörténeti kutatásokra, konferenciák, tapasztalatcserék szervezésére, támogatására 150 eFt városismereti, helytörténeti kiadványokra, ismertetőkre 200 eFt egyéb környezetvédelmi, műemlékvédelmi és ismeretterjesztési fel.. 50 eFt Zöldterület-fejlesztési- környezetvédelmi programok szervezésére: 50 eFt Országos konferencián való részvétel költségeire: 100 eFt 7 szövetségi tagdíj 25 eFt bankköltség , adm. ktg. kamat 125 eFt egyéb hirdetésre, koszorúkra, egyéb rendezvényi ktg. 25 eFt egyéb működési ktg. 25 eFt együttesen: 750 eFt Határozati javaslat: a./A közhasznúsági besorolás megtartása miatt a nagykanizsai Városvédő Egyesület a hatályos törvényben foglaltak alapján a jövőben olyan gazdálkodást folytat, hogy kiadásai két év átlagában ne haladják meg az éves bevételek összegét. b./A Nagykanizsai Városvédő Egyesület Közgyűlése a 2014. évi kitűzött feladatokat, valamint az Egyesület 2014. évi költségvetési tervét az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően elfogadja. És végezetül talán amivel illett volna kezdeni : legfontosabb feladatunk az egyesület közhasznúságának megőrzése az új törvényi szabályozás keretében. Ezért szükséges a törvényi szabályozáshoz igazodó új Alapszabály készítése és hatálybaléptetése, továbbá az egyesület szervezeti és személyi megújítása. Ezért az elnökség, illetve valamennyi tisztségviselő társam nevében megköszönöm a munkánkhoz eddig nyújtott segítséget, támogatást és bizalmat – ezennel lemondunk választott tisztségünkről Nagykanizsa, 2014. május 22. Cserti Tibor elnök 1 A Nagykanizsai Városvédő Egyesület ALAPSZABÁLYA 2014. május 22. –i módosításokkal egységes szerkezetben Készítette: Dr. Abay Nemes Zoltán ügyvéd 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. utca 21. Tel / fax: 93/321-626 2 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény valamint a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről felhatalmazása alapján A Nagykanizsai Városvédő Egyesület ALAPSZABÁLYA – a 2014. május 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben – 1. Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: Nagykanizsai Városvédő Egyesület Az Egyesület rövidített neve: Nagykanizsai VVE 1.2. Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 9. 1.3. Színe: zöld 1.4. Címere: a bélyegzőjében szereplő városcímer és felirat 1.5. Bélyegzője: zöld – ovális alakú – közepén stilizált városcímerrel – külső körben szöveg: „Nagykanizsa Városvédő Egyesülete Consoc ad Tuendum opp canisae 1895-1987” 1.6. Alapítás éve: 1987. 1.7. Az egyesület működési területe: Nagykanizsa és környéke 1.8. Az Egyesület a tagok közös, tartós, alapszabályban meghatározott céljának folyamatos megvalósítására létesített, nyilvántartott tagsággal rendelkező jogi személy, közhasznú szervezet. 1.9. Zala Megyei Törvényszék nyilvántartásba vételi bejegyzés száma,kelte: 1989.06.08-án kelt PK.60291/1989/2. sz. határozatával, 298 szám alatt. 1.10. Az Egyesület nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból. 1.11. Gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú vagy a létesítő okiratban meghatározott alapcél szerinti tevékenység megvalósítását nem veszélyeztetve végez. 1.12. Gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja. 1.13. Közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 3 2. Az Egyesület céljai, közhasznú jogállása 2.1. Az Egyesület célja: - segítse Nagykanizsa város és környezete építészeti, környezeti és természeti értékeinek megőrzését, korszerű és esztétikus fejlesztését, szépítését, - ápolja a lakóhely hagyományait, erősítse a lakosság szülőhelyének, otthont adó környezetének szeretetét, - az egyéni és a közösségi aktivitás támogatása, cselekvési lehetőségek bővítése, a multikulturális társadalmi értékrend napi gyakorlattá válásának elősegítése, - nevelés, oktatás, ismeretterjesztés, - környezettudatos magatartási alternatívák népszerűsítése érdekében programok szervezése, illetve e célt szolgáló programok sokoldalú támogatása - együttműködés hasonló céllal létrejött hazai és külföldi társadalmi szervezetekkel, civil szervezetekkel, - pályázatok készítése a célok megvalósításának és anyagi fedezetének biztosítása érdekében, 2.2. Az Egyesület a 2011. évi XLXXV tv. (Civil tv.) szerint, közhasznúsági nyilvántartásba vételével közhasznú szervezet. 2.3. Az Egyesület a 2011. évi CLXXXIX tv. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló tv. 23. § (4) 13. pontja és az (5) 17. pontja, és a 13 § (1) 11. , 19. pontja, valamint az 1997. évi LXXVIII tv. az épített környezet alakításáról és védelméről 57/A § (2) valamint 1996. évi tv LIII tv. a természet védelméről 64. § (1). szerinti állami feladatokat, mint közfeladatokat közvetlenül vagy közvetve látja el úgy, mint: - A kiemelt kulturális örökség védelme, - a helyi közművelődési tevékenység támogatása, - kulturális örökség helyi védelme, - az épített környezet alakítása és védelme, a helyi környezet és természetvédelem. 2.4. Az egyesület működésének, szolgáltatásainak és beszámolóinak nyilvánosságát a világhálón és egyéb média útján biztosítja. 3. Az Egyesület tagjai, tagsági jogviszony keletkezése a tagok jogai és kötelezettségei, a tagsági jogviszony, megszűnése 3.1. Az Egyesület tagjai: Az Egyesület tagja lehet bármely természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezete, amennyiben az Egyesület céljaival és működési elveivel egyetért és elfogadja az Alapszabályt. Az egyesület tagja jogosult az egyesület tevékenységében részt venni. Az egyesület tagjait egyenlő jogok illetik meg és egyenlő kötelezettségek terhelik. (kivéve a pártoló tagot). Az egyesület tagja köteles az alapszabályban meghatározott tagi kötelezettségek teljesítésére. Az egyesület tagja nem veszélyeztetheti az egyesület céljának megvalósítását és az egyesület tevékenységét. A tag tagsági jogait személyesen gyakorolhatja. A tagsági jogok forgalomképtelenek és nem örökölhetők. 4 Az Egyesület tagja 1. rendes tag, 2. pártoló tag. A rendes tag a 3. 3. pontban meghatározott jogokkal és kötelességekkel rendelkezik. A pártoló tag jogai és kötelességei megegyeznek a rendes tag jogaival és kötelességeivel, kivéve, hogy szavazati joggal nem rendelkezik tisztségbe nem választható, és nem köteles Közgyűlésen részt venni. A különleges jogállású tagok az egyesületi szervek döntéshozatalában csak tanácskozási joggal vehetnek részt. A pártoló tag az egyesület tevékenységében csak vagyoni hozzájárulással vesz részt. Pártoló tagként felvehető az, aki belépési nyilatkozatban vállalja a egyesület célkitűzéseinek erkölcsi és anyagi támogatását. A pártoló tag javaslatokat, észrevételeket tehet az egyesület működésével kapcsolatban, részesülhet az egyesület által nyújtott kedvezményekben (pld. az egyesületi rendezvények kedvezményes látogatása ) 3.2. Tagsági jogviszony keletkezése: A leendő tag belépési szándékát belépési kérelem benyújtásával az Elnökségnek jelentheti be. A kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkoznia kell arra nézve, hogy az egyesület alapszabályát magára nézve kötelezően elfogadja. A tagnyilvántartásba vételéről az Elnökség egyszerű szótöbbséggel dönt. A tagok személyére vonatkozó adatok nem nyilvánosak. Az Egyesület tagjai tagsági díjat fizetnek. A tagsági díj mértékéről a Közgyűlés dönt. A tagok és a pártoló tagok felvétele az elnökség hatáskörébe tartozik. 3.3. A tagok jogai és kötelezettségei: Az Egyesület tagja jogosult az egyesület tevékenységében részt venni. - javaslattételi és szavazati joggal rendelkeznek az Egyesület döntést igénylő ügyeiben, - választható tisztségekre és megválasztható tisztségviselőnek, - részt vehet és véleményt alkothat az Egyesület rendezvényein, - jogosult az Egyesület szolgáltatásait igénybe venni, - jogosult a közgyűlésen részt venni, szavazati jogát gyakorolni, a közgyűlés rendjének megfelelően felszólalni, kérdéseket feltenni, javaslatokat és észrevételeket tenni, - köteles tagdíjat fizetni, - köteles az egyesület érdekeit elősegíteni, - köteles eleget tenni az alapszabályban meghatározott kötelezettségeknek, - jogszabályba, vagy alapszabályba ütköző határozatok ellen először az elnökséghez, majd a közgyűléshez, végül a Bírósághoz fordulhat jogorvoslatért, - köteles megóvni az Egyesületi vagyont, 3.4. Az egyesületi tagsági jogviszony megszűnése A tagsági jogviszony megszűnik: 1. a tag kilépésével 2. a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével 3. a tagsági jogviszony egyesület általi felmondásával. Az egyesületi jogviszony felmondható, ha az egyesületi tag nem fizeti meg az éves tagdíjat 6 hónapig és tagdíj-tartozását az Elnökség felszólításának kézhezvételét követő harminc (30) napon belül sem egyenlíti ki. A felszólításban a tagot a fizetési 5 kötelezettség ismételt elmulasztásának jogkövetkezményére – nevezetesen a megadott határidő eredménytelen eltelte esetén tagsági viszonyának automatikus megszűnésére - figyelmeztetni kell. 4. a tag kizárásával (1) A tagnak jogszabályt, az egyesület alapszabályát vagy közgyűlési határozatát súlyosan vagy ismételten sértő magatartása esetén az Elnökség- bármely egyesületi tag vagy egyesületi szerv kezdeményezésére - a taggal szemben kizárási eljárást folytathat le, ha az alapszabály a tisztességes eljárást biztosító szabályokat meghatározta. (2) A tag kizárását kimondó határozatot írásba kell foglalni és indokolással kell ellátni; az indokolásnak tartalmaznia kell a kizárás alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat, továbbá a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást. A kizáró határozatot a taggal közölni kell. A kizáró határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. (3) Ha a tag bejelenti kilépési szándékát- a tag tagsági jogviszonyát az Egyesület elnökéhez intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor, indoklás nélkül megszüntetheti. (4) A tagsági jogviszony megszűnéséről az Elnökség határozatot hoz. 4. Az Egyesület szervei és azok hatásköre, valamint a vezető tisztségviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok 4.1. Közgyűlés Az Egyesület legfőbb döntéshozó szerve a Közgyűlés. A Közgyűlés a tagok összessége, amely az Egyesületet érintő minden kérdésben dönthet. A Közgyűlés nem nyilvános, azon a tagokon és az ügyvezetésen kívül a közgyűlés összehívására jogosult által meghívottak és az alapszabály vagy a közgyűlés határozata alapján tanácskozási joggal rendelkező személyek vehetnek részt. 4.2. A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: - az Alapszabály megállapítása és módosítása, - az éves munkaprogram, költségvetés meghatározása, elfogadása éves beszámoló elfogadása, - a vezetőség és a felügyelő bizottság éves beszámolójának elfogadása, - a vezető tisztségviselők megválasztása és visszahívása, díjazásának megállapítása, - a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő az egyesülettel munkaviszonyban áll, - az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet az egyesület saját tagjával, vezető tisztségviselőjével, a felügyelőbizottság tagjával vagy ezek hozzátartozójával köt, - a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok vagy más egyesületi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés, - a tagnyilvántartás rendjének meghatározása, - az egyesület megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása, - gazdasági, vállalkozási tevékenység elhatározása, végelszámoló kijelölése, - azok a kérdések, amelyeket az Alapszabály vagy bármely jogszabály a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal. 4.2.1. A Közgyűlést az Elnökség évente legalább egyszer köteles összehívni. A Közgyűlés összehívásáról, annak megkezdése előtt legalább nyolc nappal a napirendi pontok megjelölésével a tagokat értesíteni kell a helyben szokásos módon. Helyben szokásos módnak minősül a helyi sajtóban történő megjelenés valamint az egyesület székhelyén történő kifüggesztés. 6 4.2.2. A közgyűlési meghívónak az alábbiakat kell tartalmaznia: - közgyűlést összehívó szerv vagy személy neve, székhelye - közgyűlés időpontja - közgyűlés helye - napirendi pontok - figyelemfelhívás határozatképtelenség esetére 4.2.3. A közgyűlést az egyesület székhelyén kell megtartani. Ha a döntéshozó szerv ülését nem szabályszerűen hívták össze, az ülést akkor lehet megtartani, ha az ülésen valamennyi részvételre jogosult jelen van, és egyhangúlag hozzájárul az ülés megtartásához. A döntéshozó szerv ülésén a szabályszerűen közölt napirenden szereplő kérdésben hozható határozat, kivéve, ha valamennyi részvételre jogosult jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárul. 4.2.4.A közgyűlési meghívónak tartalmaznia kell azt a figyelmeztetést, hogy amennyiben az eredeti időpontra összehívott Közgyűlés határozatképtelen, úgy a meghirdetett időpontot követő fél óra múlva összehívott megismételt Közgyűlést – az eredeti napirendben szereplő kérdések vonatkozásában – a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképesnek kell tekinteni. A közgyűlési meghívó kézbesítésétől vagy közzétételétől számított 5 munkanapon belül a tagok és az egyesület szervei a közgyűlést összehívó szervtől vagy személytől a napirend kiegészítését kérhetik, a kiegészítés indoklásával. A napirend kiegészítésének tárgyában a közgyűlést összehívó szerv vagy személy jogosult dönteni. Ha a napirend kiegészítése iránti kérelemről a közgyűlést összehívó szerv vagy személy nem dönt vagy azt elutasítja, a közgyűlés a napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően külön dönt a napirend kiegészítésének tárgyában. 4.2.5. A Közgyűlést össze kell hívni, ha azt a bíróság elrendeli, illetőleg, ha legalább a tagok 10 %-a - az ok és a cél írásban történő megjelölésével - kívánja. A tagok írásbeli kérelme alapján az Elnök a kérelem beérkezést követő 30 napon belül, a kérelemben megjelölt ok megjelölésével, gondoskodik a Közgyűlés összehívásáról. 4.2.6. A Közgyűlésen szavazati joggal vehet részt az Egyesület minden cselekvőképes nagykorú tagja a pártoló tag kivételével, akinek szavazati joga nincsen. Minden 18. életévét betöltött rendes tagot egy szavazat illet meg. 4.2.7. A Közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok legalább 50%-a plusz 1 fő személyesen, illetve a jogi személy tagok igazolt képviselője útján megjelent. Határozatképtelenség esetén úgy a meghirdetett időpontot követő fél óra múlva összehívott, megismételt Közgyűlés, amely ekkor a megjelentek számától függetlenül az eredeti napirendi kérdésekben határozatképes. 4.2.8. A Közgyűlés lefolytatásához levezető elnököt, jegyzőkönyvvezetőt és kettő hitelesítőt kell választani. 4.2.9. A Közgyűlés határozatait nyílt szavazás útján, egyszerű szótöbbséggel hozza. A határozat meghozatalakor nem szavazhat az, a) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy az egyesület terhére másfajta előnyben részesít, b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni, c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani, d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az egyesületnek nem tagja vagy alapítója, e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló 7 kapcsolatban áll, vagy f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben. 4.2.10.A tagok vagy az alapítók határozatukat a határozatképesség megállapításánál figyelembe vett szavazatok többségével hozzák meg. 4.2.11. A Közgyűlés az éves beszámolót a fentiekben megjelölt általános szabályok szerint – azaz egyszerű szótöbbséggel hozott határozattal – fogadja el. 4.2.12. A Közgyűlés titkos szavazás útján dönt a személyi kérdésekről. A Közgyűlés titkos szavazás útján dönt továbbá bármely más kérdésben, ha azt a szavazásra jogosultak 1/3-a indítványozza. A titkos szavazás indítványozását szóban egyszerű kézfeltartással kell jelezni a Közgyűlést levezető elnök felé. A levezető elnök határozata után a Közgyűlés az indítványozott kérdés tekintetében megtartja a titkos szavazást. 4.2.13. Az egyesület alapszabályának módosításához a jelen levő tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges. Az egyesület céljának módosításához és az egyesület megszűnéséről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges. 4.2.14.A közgyűlési döntéshozatalhoz a jelenlévő küldöttek több mint felének egybehangzó szavazata szükséges. 4.3. Az Elnökség, Elnök, a vezetés működési rendje: 4.3.1.Az egyesület ügyvezetését az elnökség látja el. Az egyesület vezető tisztségviselői elnökség tagjai. Az elnökség 5 tagból áll. Az elnökség elnökét a közgyűlés választja. Az elnökség tagjai kötelesek a közgyűlésen részt venni, a közgyűlésen az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, az egyesület tevékenységéről és gazdasági helyzetéről beszámolni. Az elnökség határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza. 4.3.2.Az Elnökség tagjai: az Elnök, Alelnök és a további 3 fő Elnökségi tag. 4.3.3.Az Elnökség tagjait a Közgyűlés választja, titkos szavazással, 5 éves időtartamra. A vezető tisztségviselőket az egyesület tagjai közül kell választani, az alapszabály felhatalmazása alapján a vezető tisztségviselők legfeljebb egyharmada választható az egyesület tagjain kívüli személyekből. 4.3.4.A mandátum bármely okból történő megszűnésekor a Közgyűlés új tagot választ. 4.3.5. Az ügyvezetés feladatkörébe tartozik a) az egyesület napi ügyeinek vitele, az ügyvezetés hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala; b) a beszámolók előkészítése és azoknak a közgyűlés elé terjesztése; c) az éves költségvetés elkészítése és annak a közgyűlés elé terjesztése; d) az egyesületi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a közgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása; e) az egyesület jogszabály és az alapszabály szerinti szervei megalakításának és a tisztségviselők megválasztatásának előkészítése; f) a közgyűlés összehívása, a tagság és az egyesület szerveinek értesítése; 8 g) az ügyvezető szerv által összehívott közgyűlés napirendi pontjainak meghatározása; h) részvétel a közgyűlésen és válaszadás az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre; i) a tagság nyilvántartása; j) az egyesület határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése; k) az egyesület működésével kapcsolatos iratok megőrzése; l) az egyesületet érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén az e törvényben előírt intézkedések megtétele; és m) az alapszabály felhatalmazása alapján a tag felvételéről való döntés. n) a működőképesség fenntartása, és a fenyegető fizetésképtelenség esetén a hitelezők érdekeinek szem előtt tartásával a szükséges intézkedések meghozatala, illetve kezdeményezése. o)munkabizottságok létrehozása, megszűntetése, beszámoltatása (jelölő, szavazatszedő és felügyelőbizottság kivételével, p) a tagsági díj összegének meghatározása, 4.3.6. A közgyűlés összehívása Az ügyvezető szerv köteles a közgyűlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha: a) az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi; b) az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni, vagy c) az egyesület céljainak elérése veszélybe került. A fentiek alapján összehívott közgyűlésen a tagok kötelesek az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni. 4.3.7. Az Egyesületet a bíróság, más hatóságok és hivatalos szervek előtt, valamint más szervezetekkel és harmadik személyekkel szemben az Elnök képviseli. Akadályoztatása esetén az Alelnököt meghatalmazhatja. 4.3.8.Ugyanakkor az Egyesület bankszámlája feletti rendelkezésre az Elnök egyedül vagy a számlavezető pénzintézet előtti eljárásra meghatalmazott két Elnökségi tag együttes aláírása szükséges. 4.3.9. Az Elnökség szükség szerint, de legalább félévente ülésezik. Az ülést a napirend közlésével az Elnök hívja össze, legalább nyolc (8) nappal megelőzően. Az Elnökség összehívását – a napirend megjelölésével – bármely Elnökségi tag kezdeményezheti. Amennyiben az Elnök nyolc (8) napon belül az összehívásról nem intézkedik, úgy a kezdeményező tag, vagy a tagok jogosultak az Elnökségi ülés összehívására. Ha az ülés nem szabályszerűen lett összehívva, az Elnökség határozatot csak akkor hozhat, ha valamennyi tag jelen van és a határozathozatal ellen senki sem tiltakozik. Az Elnökség ülése nyilvános. Az Felügyelő Bizottság elnöke a vezetőség ülésein meghívottként, tanácskozási joggal vesz részt. 4.3.10. Az Elnökség a határozatait a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével, nyílt szavazással hozza. Az Elnökség az ügyrendjében meghatározott kérdésekben titkos szavazásról és minősített, kétharmados szótöbbséghez kötött határozathozatalról is rendelkezhet. Az Elnökség akkor határozatképes, ha legalább két tag jelen van. Szavazategyenlőség esetén a javaslat elvetettnek tekintendő. 4.3.11. Az Elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján: a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy 9 b) bármely más előnyben részesül, illetve megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Egyesület cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület tagjainak a tagsági jogviszony alapján nyújtott, az Alapszabálynak megfelelő cél szerinti juttatás. 4.3.12. Az Elnökség évente egyszer a rendes közgyűlésen beszámol a Közgyűlésnek, és elkészíti az Egyesület éves beszámolóját. 4.3.13. Az Egyesület minden tagja javaslattal, észrevétellel fordulhat az Elnökhöz, illetve az Elnökséghez. 4.3.14. A vezető tisztségviselők megbízatása a megbízás idejének lejártával, visszahívással, lemondással vagy elhalálozás esetén szűnik meg. Amennyiben az Elnök megbízatása megszűnik, illetve az Elnökség tagjainak száma bármely ok miatt egyharmaddal csökken, a Közgyűlés új Elnökséget választ. 4.3.15. Az Elnök feladatai és hatásköre: - a Közgyűlés, valamint az Elnökség üléseinek előkészítése és összehívása, - az Egyesület képviselete, - az Alapszabály, a Közgyűlés és Elnökség határozatai végrehajtásának felügyelete, - irányítja az Egyesület tevékenységét és gazdálkodását, - gondoskodik a jegyzőkönyvek vezetéséről, - mindazon feladatokat ellátja, amelyeket jogszabály, az Alapszabály, illetőleg a Közgyűlés vagy az Elnökség a hatáskörébe utal. - elkészíti a Szervezési és Működési Szabályzatot, melyet megválasztása után legkésőbb 3 hónapon belül az elnökség elé terjeszt elfogadásra. 4.3.16. Az Alelnök feladatai és hatásköre: - az Elnök távolléte vagy akadályoztatása esetén az Elnök helyett, az Elnök feladatait látja el az Elnök felhatalmazása alapján. - gondoskodnak az Egyesület nyilvántartásainak vezetéséről, - biztosítják az iratokba való betekintési jog gyakorlását, - végzik az Egyesület levelezését. - az Egyesület ügyviteli feladatainak ellátása; - a Közgyűlések előkészítése, összehívása, közreműködés annak lebonyolításában; - az Elnökség üléseinek előkészítése, összehívása, üléseinek lebonyolításában való - közreműködés; - ellátja mindazokat az egyéb feladatokat, amelyekkel a Közgyűlés, az Elnökség - vagy az Elnök megbízza. - nyilvántartja a vezető szervek határozatait - Az Egyesületvezető szerveinek határozatairól, döntéseiről az érintetteket értesíti, - biztosítja az Egyesület irataiba való betekintést - az Egyesület működésének, szolgáltatásai igénybe vételének, beszámolóinak - közzétételéről gondoskodik 4.3.17.Az elnökségi tagok jogai és kötelezettségei: Rendszeresen és tevékenyen részt vesznek: - az egyesület feladatainak meghatározásában és megvalósításában, - a határozatok előkészítésében és meghozatalában, - a közgyűlés és az elnökség határozatainak, valamint a felügyelő szerv utasításainak végrehajtásában, illetőleg a végrehajtás ellenőrzésében, - Jogosultak és kötelesek az egyesületet érintő körülményeket figyelemmel kísérni, azokkal kapcsolatos javaslataikat, észrevételeiket az elnökség elé terjeszteni. 10 5. Munkabizottságok Az elnökség többségi szavazattal ideiglenes, illetve állandó munkabizottságokat hozhat létre az egyesület tagjai sorából. A munkabizottságok vezetőiket saját maguk választják. A vezető a munkabizottság munkájáról az elnökségnek köteles beszámolni évente legalább egy alkalommal. 6.Felügyelő Bizottság A Felügyelő Bizottság az Egyesület felügyelő szerve. A Felügyelő Bizottság 3 tagból áll. A tagokat a Közgyűlés az Egyesület rendes tagjai sorából ill. a jogi személy rendes tag által jelölt személyek közül választja meg 5 éves időtartamra. A tagok újraválaszthatók. A Felügyelő Bizottság elnökét maga választja meg. A Felügyelő Bizottság, mint az Egyesület Felügyelő szerve, felügyeli az Egyesület alapszabályszerű működését, különösen a vagyoni eszközöknek jogszabályokban meghatározott módon történő felhasználását. Észrevételeit a Közgyűléssel, az Elnökséggel közli. Működéséért kizárólag a Közgyűlésnek felelős. Ügyrendjét - az Elnökség véleményét meghallgatva -, valamint munkamódszerét és programját maga határozza meg. A Felügyelő Bizottság rendszeresen köteles ellenőrizni az Egyesület gazdálkodását, pénzügyi helyzetét, az Egyesület Alapszabály szerinti működését, valamint az Alapszabályban foglaltak betartását, valamint az alapszabály és az egyesületi határozatok végrehajtásának, betartásának ellenőrzése. A felügyelő bizottság köteles az intézkedésre való jogosultságának megfelelően a közgyűlést vagy az elnökséget tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a) az egyesület működése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé, b) a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel. A közgyűlést vagy az elnökséget a felügyelő bizottság indítványára – annak megtételétől számított harminc napon belül - intézkedés céljából össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a közgyűlés és az elnökség összehívására a felügyelő bizottság is jogosult. Ha az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi ellenőrzést ellátó szervet. 7.Vezető tisztségviselőkre vonatkozó egyéb rendelkezések: Megszűnik a tisztségviselői megbízás: a) a megbízás időtartamának lejártával, b) visszahívással, c) törvényben szabályozott kizáró ok bekövetkeztével, d) lemondással, e) elhalálozással, f) az egyesületi tagság megszűnésével. A vezető tisztségviselővel szembeni követelmények és kizáró okok: - Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. - Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell. 11 - A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. - Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. - Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. 7.1. A vezető tisztségviselővel szembeni összeférhetetlenségi okok A közgyűlés, valamint az elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a) a közgyűlés, illetve az elnökség elnöke vagy tagja (ide nem értve az egyesület döntéshozó szervének azon tagjait, akik tisztséget nem töltenek be), b) a közhasznú szervezettel e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján a létesítő okiratban foglaltaknak megfelelően nyújtott cél szerinti juttatást -, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója. A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -, a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. A tisztségviselő visszahívását az egyesült tagjainak legalább 10 %-a vagy a felügyelő bizottság indokolt írásbeli javaslattal az elnökség felé kezdeményezheti. A visszahívásról titkos szavazással dönt a közgyűlés. 12 A tisztségviselő tisztségéről bármikor lemondhat, azonban ha az egyesület működőképessége ezt megkívánja, a lemondás csak annak bejelentésétől számított hatvanadik napon válik hatályossá, kivéve, ha a közgyűlés az új tisztségviselő megválasztásáról már ezt megelőzően gondoskodott. A lemondás hatályossá válásáig a tisztségviselő a halaszthatatlan döntések meghozatalában, illetve az ilyen intézkedések megtételében köteles részt venni. 8. A választás szabályai 8. 1. Az egyesület tagjai közül a tisztségviselőket 5 éves időtartamra választja. 8. 2. A tisztségviselőket titkos szavazással kell megválasztani. 8.3. A tisztségviselők jelölését az elnökség által felkért háromtagú jelölőbizottság végzi, Az Elnökség által megbízott jelölőbizottsági tagok önmaguk közül választanak jelölőbizottsági elnököt. A jelölő bizottság feladata, hogy az egyesületi tagokat személyesen megkeresse és az egyesületi tagok által tett javaslatokat feldolgozza, a jelölt listát elkészítse és a közgyűlés elé terjessze. 8.4. A jelölőlistára a közgyűlésen további jelöltek is felvehetők, amennyiben a közgyűlés egyszerű szótöbbséggel megszavazza. 8.5. A jelölést a jelöltnek szóban vagy írásban el kell fogadni. 8.6. Jelölés: Valamennyi egyesületi tag jelöltet állíthat az alábbi tisztségviselőkre (egy elnök, egy alelnök, három elnökségi tag és három felügyelő bizottsági tag, ) a jelölőbizottság tagjainál szóban vagy írásban. 8.7 A választás menete: a) a jelölőlista véglegesítése után kezdődik a választás b) a választás kezdetén 3 fős Szavazatszámláló Bizottságot kell választani c) a választás kétfordulós (elnök-választás, elnökségi és felügyelő bizottsági tagokválasztása) és titkos, a szavazatok leadása az arra elkészített szavazólapon történik, d) az első forduló után a kieső elnök-jelöltek automatikusan felkerülnek az elnökségi tagok póttag-jelölt listájára, amennyiben a jelölést elfogadják. e) valamennyi egyesületi tag egy szavazati jog illeti meg. f) a szavazatok leadása után a szavazatszámláló bizottság összeszámolja a leadott voksokat g) a tisztségviselők közül azok a jelöltek kerülnek megválasztásra, akik a legtöbb szavazatot kapták h) szavazategyenlőség esetén a szavazást meg kell ismételni, de már csak azon jelöltek vonatkozásában, akik egyenlő számú szavazatot szereztek. 9. A határozatokra és az Egyesület által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó szabályok: 9.1. A Közgyűlés és az Elnökség határozatait az Elnök által megbízott Alelnök a Határozatok Könyvében vezeti. A határozatokat ügyszámmal kell ellátni, amelynek első része l-től induló növekvő sorszám, törve a határozathozatal dátumával (év, hó, nap), valamint megjelölve, hogy közgyűlési határozat (Kgy. hat.) vagy az Elnökség határozata (E. hat.). A Határozatok Könyvébe be kell vezetni a határozat teljes tartalmát, hatályba lépésének napját, illetve időtartamát, valamint azt is, hogy milyen arányban szavazták meg a határozatot. 9.2. A Közgyűlés, illetve az Elnökség döntéseiről az érintetteket az Elnökség haladéktalanul értesíti. Az értesítés történhet telefaxon, e-mail-ben vagy ajánlott küldeményként. 9.3. Az Egyesület biztosítja, hogy a Határozatok Könyvébe és az Egyesület egyéb, nyilvános irataiba bárki betekinthessen, és a megtekintett iratokról - saját költségére – másolatot készíthessen. 13 9.4. Az iratokba való betekintést előzetesen, írásban kell kérni, a megtekintett iratkör megjelölésével. Az Egyesület a betekintést - előzetes időpont egyeztetést követően a legrövidebb időn belül az Egyesület székhelyén biztosítja. 9.5. Az Egyesület Elnöke megtagadhatja az iratok meghatározott körébe való betekintést az Egyesülettel jogvitában álló, vagy egyébként ellenérdekű fél számára, továbbá, ha az adott iratokba való betekintés az Egyesület érdekeit sérti. 9.6. Az Egyesület nyilvánosan, a jelen Alapszabályban meghatározottak szerint működik. 9.7. Az Egyesület engedélyezheti, hogy tagjain kívül más is részesülhessen szolgáltatásaiból. 9.8. Az Egyesület által nyújtott cél szerinti juttatások és szolgáltatások a tagok számára hozzáférhetők, megismerhetők. 9.9. Az Egyesület szolgáltatásai megismerhetők: - Az Egyesület székhelyén kifüggesztett hirdetményekből, tájékoztató füzetekből, -Az Egyesület által kiadott prospektusokból, felvilágosító kiadványokból, szórólapokból, - Az Egyesület által kifejtett egyéb propaganda- és kampány-tevékenység útján. 9.10. Az Egyesület szolgáltatásai igénybevételének módja az Elnökség által az Egyesület székhelyén kifüggesztett hirdetményekből, valamint az Egyesület által kiadott információs füzetekből, szórólapokból ismerhető meg. 9.11. Az Egyesület gondoskodik továbbá a jelentéseknek és a beszámolóknak az Egyesület székhelyén lévő hirdetőtáblán történő kifüggesztéséről. 10. Az Egyesület gazdálkodása 10.1. Az Egyesület bevételei: a) egyesület esetében tagdíj, b) gazdasági-vállalkozási tevékenységből (szolgáltatás nyújtásából) származó bevétel; c) a költségvetési támogatás: ca) a pályázat útján, valamint egyedi döntéssel kapott költségvetési támogatás; cb) az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve a Kohéziós Alapból származó, a költségvetésből juttatott támogatás; cc) az Európai Unió költségvetéséből vagy más államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatás; cd) a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint kiutalt összege; d) az államháztartás alrendszereiből közszolgáltatási szerződés ellenértékeként szerzett bevétel; e) más szervezettől, illetve magánszemélytől kapott adomány; f) befektetési tevékenységből származó bevétel; g) az a)-f) pontok alá nem tartozó egyéb bevétel. Az egyesület költségei, ráfordításai (kiadásai): a) alapcél szerinti tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó költségek; b) gazdasági vállalkozási tevékenységhez (szolgáltatás nyújtásához) közvetlenül kapcsolódó költségek; c) az egyesület szerveinek, szervezetének működési költségei (ideértve az adminisztráció költségeit és az egyéb felmerült közvetett költségeket), valamint a több tevékenységhez használt immateriális javak és tárgyi eszközök értékcsökkenési leírása; 14 d) az a)-c) pontok alá nem tartozó egyéb költség. Az egyesület a gazdasági-vállalkozási tevékenységgel összefüggő immateriális javak és a tárgyi eszközök értékcsökkenési leírását társasági adó alapjának meghatározásakor a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint veheti figyelembe. 10.2. Az Egyesület vállalkozási tevékenységet kizárólag másodlagos jelleggel, csak céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A gazdálkodás során elért eredmény a tagok között nem kerül felosztásra, azt az Egyesület kizárólag a céljai megvalósítására fordítja. 10.3. Az egyesület, mint közhasznú szervezet a gazdálkodására vonatkozó különös szabályok: A gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt létesítő okiratában meghatározott közhasznú tevékenységére kell fordítania. A vezető tisztségviselőt, a támogatót, az önkéntest, valamint e személyek közeli hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. Az egyesület bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. Ebben az esetben a pályázati felhívás nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből - az eset összes körülményeinek mérlegelésével - megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. Az egyesület váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. Az egyesület gazdasági-vállalkozási tevékenységének fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel. Az egyesület köteles a beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles jóváhagyni, letétbe helyezni és közzétenni. Az egyesület beszámolójába, közhasznúsági mellékletébe bárki betekinthet, és abból saját költségére másolatot készíthet. 11. Az Egyesület megszűnése: 11.1. Az Egyesület megszűnik, ha a Közgyűlés a feloszlását vagy más egyesülettel való egyesülését kimondja, vagy a bíróság feloszlatja, illetőleg megszűnését megállapítja. Egyesület csak egyesülettel egyesülhet és csak egyesületekre válhat szét. A jogi személy jogutód nélküli megszűnésének általános esetein túl az egyesület jogutód nélkül megszűnik, ha a) az egyesület megvalósította célját vagy az egyesület céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és új célt nem határoztak meg; vagy b) az egyesület tagjainak száma hat hónapon keresztül nem éri el a tíz főt. 11.2. Az egyesület jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők követeléseinek kiegyenlítése után fennmaradó vagyont az alapszabályban meghatározott – ennek hiányában a nyilvántartó bíróság által kijelölt -, az egyesület céljával megegyező vagy hasonló cél megvalósítására létrejött közhasznú szervezetnek kell átadni. A fennmaradó vagyon sorsáról a nyilvántartó bíróság a törlést kimondó határozatában rendelkezik, a vagyonátruházás teljesítésére szükség esetén ügygondnokot rendel ki. A vagyon feletti rendelkezési jog az egyesület törlésével száll át az új jogosultra. 11.3. A vezető tisztségviselők felelőssége jogutód nélküli megszűnés esetén Az egyesület jogutód nélküli megszűnése után a vezető tisztségviselőkkel szemben e 15 minőségükben az egyesületnek okozott károk miatti kártérítési igényt - a jogerős bírósági törléstől számított egy éven belül - az egyesület törlésének időpontjában tagsági jogviszonyban álló tag vagy az érvényesítheti, akinek a részére a megszűnéskor fennmaradó egyesületi vagyont át kellett adni, vagy ha lett volna vagyon, át kellett volna adni. Az egyesület megszűnését megelőző két évben a vezető tisztségviselők az egyesület megszűnésétől számított két évig egyetemlegesen kötelesek helytállni az egyesület hitelezőivel szemben mindazon tartozásokért, amelyeket az egyesület vagyona vagy a vagyoni hozzájárulást nem szolgáltató egyesületi tagoknak a jogi személy általános szabályai szerinti helytállási kötelezettsége nem fedezett. 12. Egyéb rendelkezések 12.1. Jelen Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a hatályos Polgári Törvénykönyv valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezései az irányadóak. Nagykanizsa, 2014. május 22. ……………………………… Cserti Tibor Elnök A jelen egységes szerkezetű okiratot készítő jogi képviselő igazolja, hogy a létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítőokirat-módosítások alapján hatályos tartalmának. Az egységes szerkezetű okirat elkészítésére a létesítő okirat - minden pontjának - 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12. változása adott okot a 13., 14. pont hatályát veszti. Jelen alapító okiratot készítettem és ellenjegyzem 2014. május 22. napján: Dr. Abay Nemes Zoltán Ügyvéd |